Az áldozattá válás egy nagyon mély folyamat, amely erős önbizalomvesztéssel jár. A bántalmazás, mint ahogyan a gyász is, tabu téma az emberek között. Mire valaki eljut oda, hogy ezt megossza másokkal, már nagyon hosszú és mély traumán esett keresztül.

A hiány fájdalma egy semmihez nem fogható marcangoló érzés. Először csak a szívet, aztán ha nem figyelünk rá, az elmét is felemészti. Mi az, hogy felemészti? Szétszedi, szétszaggatja, sejtenként tépi ki belőle a lényeget.

Boldogság és Belső Gyermek… Tyúk vagy tojás… Örök körforgás. Miért?

Bármennyire is tökéletes szülő szeretne lenni valaki, miért van az, hogy a gyermeke mégis felnőve érzelmi sérülésekről jelez vissza?

Érzelmek – mindannyiónkban megbúvó apró cseppek. Amelyek néha óceánokká dagadnak. Néha tartják még magukat medrükben, néha kicsordulnak. Néha háborognak, néha a Nap sugarait visszatükrözve csillognak.

Ne menj oda! Ne nyúlj hozzá! Ne csináld! Ne rosszalkodj! Ne szaladj! Ne mássz fel! Ne! Ne! Ne! Hányszor hallottuk gyerekkorunkban, vagy akár mondjuk mi magunk csemeténknek egy nap? Sokszor? Néha? Sosem? Hogyan lehetne másképp? (cikk nem csak szülőknek… Ha beosztottaid, kollégáid vannak, vagy egyszerűen emberek vesznek körül, pont ugyanolyan hasznos lesz ez a cikk!)