Párkapcsolati Konzultáció

Felnőttkorban a legtöbb embernek problémája van a párkapcsolat témakörével. Az igazi megtalálása, önmagunk „igazivá” válása, a meglévő kapcsolat harmonikussá tétele. S az, hogy meglássuk, mi is a porszem a gépezetben. Mert csak a másikban láthatod meg önmagad. Ha felkészültél arra, hogy kapcsolataidon keresztül önmagadra is ráláss, szeretettel várlak.

A párkapcsolat az, amiben a legtöbbet fejlődhetünk. Mindaz, amit eddig nem fedeztünk fel önmagunkról, az egy kapcsolatban megmutatkozik. Olyan helyzetekkel találkozunk, amelyekkel korábban nem. Olyan érzéseket és reakciókat láthatunk meg önmagunkból, amelyek eddig rejtve maradtak. Olyan játszmákra derülhet fény, amelyek kimozdítanak a komfortzónánkból. Ilyenkor megbillenünk, lázadunk, behódolunk, feladjuk önmagunkat vagy uralkodni akarunk. Egyik sem jó. A megértés és az elfogadás az egyetlen út.

A beszélgetés során nem a felszínt kapargatjuk, hanem valós megoldásokkal segítünk a párkapcsolati fejlődés útján.

Foglalkozunk:
– célmeghatározással
– kapcsolataink megértésével
– konfliktushelyzetek feloldásával
– párkapcsolati kommunikációval

Lehetőséged van egyénileg és a pároddal is eljönni. Akik párban érkeznek, a beszélgetésen külön-külön vesznek részt.

A hatékonyabb haladás érdekében minden coaching folyamatom első lépése az objektív személyiségelemzés.

Dénes Éva 
70/347-44-47


Érzelmi Intelligencia Tréner
Objektív Személyiségelemzés 
Kommunikációs Tréner

Keresés az oldalon

Alory a Facebook-on!

Scroll to Top