A Wiki­pé­dia így írja le: „a stressz ere­de­ti­leg a szer­ve­zet­nek az inge­rekre adott nem spe­ci­fi­kus vála­szát jelölő orvosi szak­ki­fe­je­zés volt. Mai értel­mé­ben azon­ban jelen­tése nagy­já­ból „folya­ma­tos feszült­ség” vagy „tar­tós ide­ges­ség”, mely rend­sze­rint egy vagy több állandó nega­tív ingerre adott tar­tós válasz­re­ak­ció a szer­ve­zet részéről.” Nega­tív inger. Mi is a nega­tív inger? Való­ban nega­tív vagy csak mi éljük meg annak?

„Sor­sun­kat nem az for­málja, ami tör­té­nik velünk, hanem az, mit szó­lunk hozzá”.

(Marie von E.)

Így hát fel­tet­tem magam­nak a kér­dést: vajon a másik ide­ge­sí­tett fel, vagy én magam? Vajon ez a fajta stressz? Ha iga­zad van, meg­en­ged­he­ted magad­nak, hogy megő­rizd a nyu­gal­ma­dat. Ha nincs iga­zad, nem enged­he­ted meg, hogy elve­szítsd!” (Gandhi)

Meg­bo­csá­tás

Hány és hány beteg­ség, fruszt­rá­ció és stressz for­rása, oka a meg nem bocsá­tás. Hányan hur­col­ják maguk­ban éve­kig a hara­got, fojt­ják el mér­gü­ket — mér­ge­zik ezzel saját szer­ve­ze­tü­ket? Meg­bo­csá­tani — szívből. Nem úgy tenni, nem csak mon­dani. Szívből meg­bo­csá­tani. Könnyű? Nehéz? Muszáj. Ne bün­tes­sük magun­kat mások buta­sága, rossz­in­du­lata miatt. Ne fojt­suk el, enged­jük ki, dol­goz­zuk ki magunkból!

 Meg­éri stresszelni?

Talál­juk meg a hoz­zánk illő tech­ni­ká­kat és egyet ne feled­jünk: min­den értünk van! Tanul­junk a „stressz” hely­ze­tek­ből és fejlőd­jünk! Ismer­jük meg a ben­nünk lakozó gyer­me­ket. Egyre több dol­gon tudunk majd moso­lyogni és egyre keve­sebb dolog bosszant majd fel ben­nün­ket (vagy egyre rövi­debb ideig leszünk bosszúsak).