Anyaságom
Amikor els? várandóságom idején minden, már édesanya azzal rágta a fülem, hogy h?, de csodálatos dolog a gyermek születése, az anyaság, nem tudtam átérezni szavaik súlyát. Mi ez a végtelen lelkesedés? Nem tudtam azonosulni ezekkel a föld felett szárnyaló érzésekkel. Mi abban olyan különleges? Miért aggódott annyit az én anyukám is a dolgaim miatt? Szopizok-e eleget, mit csinálok az oviban, mikor érek haza a randiról, ki udvarol nekem és a többi… Aztán megszületett els? kis csemeténk, Dóri és még mindig nem értettem, nem éreztem. Egy baba, akit gondozok. Alszik, eszik, sír. Fogom egyáltalán érezni AZT?! Mit kell pontosan éreznem? Aztán elteltek az els? hónapok és egyszercsak visszamosolygott rám. Aztán szopizás közben huncutul rám vigyorgott és kéjesen visszabújt a puhaságba. Aztán hozzám tipegve megölelt. Aztán azt mondta: anya. Aztán, egyik este átölelt és azt suttogta: anya, nagyon szeretlek. Most 2,5 éves. Meghalnék, ha valami történne vele. Minden együtt vagy külön töltött pillanat er?sebben köt bennünket. ? én vagyok és én ?. A részem és én az ? része. Már értem az édesanyám aggódását, már értem az érzelmi viharokat, a lelkesedést, a szárnyalást. Ez az anyaság.
Mérgez? szül?k
És most itt állok megint, nemsoká kezemben Ádámmal. Most már én mondom másoknak, meglátod, milyen jó lesz! És hozzáteszem: ezt még nem biztos, hogy most érted, érzed, de meglátod, hamarosan így lesz. És édesanyámra gondolok. Nem volt, nem lesz ott gyermekeim születésénél, mégis minden pillanatban velem van. El?törnek bel?lem az emlékek, ? hogyan csinálta, ? hogyan csinálná. Sokat kritizáltam ?t régen magamban. ? sem volt tökéletes. Hogy is lett volna? Én messze nem vagyok az. De mi, szül?k, édesanyák és édesapák, megteszünk mindent, amit szívünk diktál, amit akkor, abban a helyzetben jónak látunk – még ha végül nem is tökéletes.
Egy évvel ezel?tt elolvastam Susan Forward Mérgez? Szül?k cím? könyvét. Látom a hibákat, mégis sokszor elkövetem ?ket. Nem akarok mérgez? szül? lenni, hiába a legjobb szándék. Azt hiszem, elolvasom a könyvet mégegyszer… Megvizsgálom saját anyaságom, édesanyámmal, édesapámmal való kapcsolatom. És igyekszem tanulni bel?le. Mert ahogy élünk és szeretünk, gyermekeink is ezt látják, ezt másolják.
Tudat alatt követjük el és követik el ugyanazokat a hibákat. Generációról generációra. Ha csak egy picit csináljuk másképp, már adtunk valamit. És ha ?k is fejl?dnek, ha nálunk is jobban csinálják, szebb lesz a világ!
Emlékül
Kevés versre emlékszem gyerekkoromból. De ennek sorai a mai napig fel-felcsendülnek fülemben és könnybe lábad a szemem. Egyik kisiskolás anyák napi ünnepségen ezt kellett elszavaljam. Köszönöm tanáraimnak, pótszüleimnek: Marianne néni, Sanyi bácsi, örök emlék, nagy ajándék!
Ratkó József: ZSOLTÁR
Az anyák halhatatlanok,
csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az id?. Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal – harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyör?ség,
szerelmükért örökös h?ség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegy?jtött kínját.