“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek”
(Babits Mihály)

 

A hangterápiát már 5 ezer évvel ezelőtt is alkalmazták a szervezet öngyógyító erejének aktiválására, a test-lélek-szellem egységének megteremtésére. Egy valódi tibeti hangtál a készítés és vallási hatásoktól függően 5-12 féle fémet tartalmaz. A hagyomány szerint 7 fémet mindenképp tartalmaznia kell, ezek mindegyike egy bolygót szimbolizál. Az arany a Napot, az ezüst a Holdat, a higany a Merkúrt, a réz a Vénuszt, az ón a Jupitert, a vas a Marsot, az ólom a Szaturnuszt. Ezek mellett még ötöt kevernek bele, a cinket ami a feszültségek oldására hat, meteorfémet, ami fokozza a tettvágyat és az aktivitást, bizmutot, mely az emésztőrendszer működését javítja, galenitet ami az izületi gyulladások ellen nyújt védelmet, és piritet, ami a tüdőt erősíti.

A hangtálakból előhívott rezgések végigáramlanak az egész testen, mintegy megmasszírozva annak minden pontját, így az akupunktúrás pontokat is. A rezgéseket azonnal megérezzük és a folyamatos hang- és rezgésáramlás hatására ellazulunk, segítve és kiegyensúlyozva ezzel testi és lelki működésünket. A hangtálas kezelés hatására kialakuló "boldogságérzet" végigáramlik bennünk, a diszharmonikus állapotot a harmonia irányába mozdítva, pozitív hatást gyakorolva így teljes valónkra.

Miben segíthet a hangtálas kezelés?

-
stresszoldás

- életerő felébresztése
- test-lélek-szellem harmonizálása
- energiablokkok oldása
- anyagcsere folyamatok kiegyensúlyozása
- a szervezet öngyógyító folyamatainak aktiválása
- immunrendszer erősítése
- fájdalomcsillapítás
- izmok lazítása
- találkozhatunk valós érzelmeinkkel (vagy azok hiányával, deformitásával)
- segíthet eltemetett ügyeink felismerésében
- javíthatjuk intuíciós képességünket
- spirituális fejlődésünket segíti

 

Hangtálas kezeléseink

Hangtálas, harmonizáló kozmetikai kezelés
Bármely kozmetikai arckezelésünket indíthatjuk ezzel a 10-15 perces egységbe hozó, megérkezést segítő kezeléssel - legyen az arc-, dekoltázsmasszázs, regeneráló arckezelés tisztítással vagy anélkül. A hatás nem marad el. Befelé figyelve, izmainkat és idegeinket ellazítva még élvezetesebb kényeztetésnek lehetünk részesei. Nemcsak arcunk, lelkünk is harmóniába kerül.

 


Kényeztető testmasszázs a hangtál rezgéseinek ölelésében
A zene, a hangok és az érintés ősi gyógymódok. Megnyitják szívünket és a bennünk rejlő szeretet felerősítésével indítják be öngyógyító folyamatainkat. A tálak hangja segít megérkezni, az itt és mostban lenni. Megérinti legbensőbb énünket, harmóniát teremt lelkünkben és testünkben. A hangtál rezgése mély, meditatív állapotba juttat, ellazítja izmainkat és így az érintés gyógyító ereje megsokszorozódik.

 


Hangmasszázs
A 30 vagy 60 perces egyéni kezelés rövid, ráhangoló beszélgetéssel kezdődik, melyet lágy hangmasszázs követ. Nincs két egyforma ember, így nincs két egyforma kezelés sem. Mindenkinek másra van szüksége - mi ebben a kiegyensúlyozásban segítünk. A vendég pedig csak pihen, befelé figyel és dolgoznak benne az érzések - így teste minden sejtje is. Kialakul a mély ellazultság, megvalósul az elengedés, erősödik az ősbizalom.
Javasoljuk, a kezeléshez viseljen kényelmes ruhát.

 


Hangtálainkat több foglalkozásunk során is használjuk: meditációk, jógaórák, egyéni terápiás kezelések kiegészítéseként


Szabó Eszter
70/369-01-29

Hangmasszőr

 

Árak

 

Pin It

Keresés az oldalunkon

Alory facebook